Pilgrims of the Page

Ha egyszerűen szeretném mondani: irodalomterapeuták találkozója, de ez a néhány nap ennél több volt.

Idén ősszel Canterbury volt a helyszíne azon szakemberek találkozójának, akik Európában – vagy azon kívül is – az irodalmat, költészetet, a szövegeket, nem „csak” művészeti ágként vizsgálják, hanem segítő, támogató eszközként is tekintenek rá. A helyszín természetesen kínálta az irodalmi-történeti párhuzamokat, a Canterbury mesék zarándokaiként tekintve a résztvevőket a szervezők három metafora köré rendezték a konferenciát: a fogadó, az út, és a szentély.

„We get to it through troughs and rainbows”

(Mel Perry: Enlli)

The Tavern (A fogadó)

A találkozó résztvevői a szervezők koordinálásával a széles választékát nyújtották a tapasztalatoknak, jó gyakorlatoknak, az ötleteknek, így mindenki talált magának olyan prezentációt, vagy workshopot, ahol tanulhatott, inspirálódhatott és feltöltődhetett.

The Road ( Az út)

Az irodalomterápia érdekes tudományterület, sokan sokféle irányból érkeztünk ide. Az irodalomtudomány irányából, a pedagógia területéről vagy a mentális egészség fejlesztését, támogatását szolgáló tudományterületekről. Alkalmazzuk a művészetterápiák eszközeit is, ha épp olyan a képesítésünk vagy többféle szakembert is tartalmazó szakmai team dolgozik együtt. Különböző ösvényeken, mégis hasonló az úton járunk, különböző megközelítéseket hívunk segítségül, de az utak hasonló célokhoz vezetnek.

The Shrine (A szentély)

Talán ezt a legnehezebb megragadni, hogyan vált ez a néhány napos együttlét spirituálisan is feltöltővé, hogyan született meg az az atmoszféra, amelyben reflektálhattunk egymás munkájára, megszülethettek új felismerések és inspirálódhattunk, feltöltődhettünk a további munkára. Mi történik, ha Európa és a távolabbi világ sok országából összetalálkozik néhány ember és megosztja a tudását? Együtt tud lenni, meg tudja osztani a pillanatot a költészet, az irodalom segítségével. Megerősítést kap, értelmet tud találni abban, amit csinál, ahogyan él, létezik. És tovább tudja majd adni ezeket a pillanatokat azoknak, akikkel a későbbiekben (otthon) dolgozik.

Ennek a szakmának, hivatásnak ez a legcsodálatosabb titka: amikor tanulsz, akkor a szakmai fejlődés mellett magadat is építed, önmagadon és önmagaddal is dolgozol.

Jó volt találkozni, érezni, hogy egy közösséghez tartozunk, ahol sokan sokféleképpen próbálnak tenni az emberek mentális jóllétéért, a harmóniáért, ami nélkülünk, emberek nélkül nem születhet meg, amelynek belőlünk kellene megszületnie.