Irodalomterápia az iskolában

Egy olyan könyvből idéztem, melyet gyakran viszek tanároknak szóló irodalomterápiás foglalkozásaimra. Ez a regény talán sosem volt  olyan aktuális, mint manapság, amikor egyre több szó esik arról, hogy hol a helye a tanárnak az iskolában, mi a feladata, felelőssége. Változtatni kell… de hogyan? Hol a helye a változásban a tanárnak?

A pedagógusoknak szóló foglalkozásoknak komoly segítő szerepe lenne a ma iskolájában. Az értő odafordulás, az őszinte beszélgetés egyre inkább hiányzik diáknak és tanárnak egyaránt: erre valahogy nincs idő. Ahogy a diákok, úgy a tanárok is csak elvárásokkal találkoznak, mindenki tudja, hogy milyennek kellene lennie az óvónéninek, a tanító néninek, a tanároknak. Mintha az kevésbé lenne fontos, hogy milyen érzései vannak, milyen a helyzete, melyek az ő elvárásai, mi lenne szükséges ahhoz, hogy a legjobban tudja végezni a munkáját. Ha nem támogatnak, nem fejlődsz. Ha nem támogatnak, te sem tudsz támogatni, segíteni másokat.

Egy évvel ezelőtt nagyon készültem egy konferenciára, Rómába. A Veronai Egyetem induló irodalomterápiás képzése hívta az érdeklődőket, hogy előadásokkal, beszélgetésekkel vizsgálják meg, hol, hogyan lehet szerepe ennek a módszernek az iskolában. Az én előadásom témája a tanárok támogatása, szupervíziója volt. Mindenki értette, miért is fontos ez. Talán majd egyszer itthon is többen leszünk, akik fontosnak tartják.

A kép a konferencia előadásait tartalmazó kötetről készült.