Végzettségemnek, képzettségemnek megfelelően kizárólag csoportokkal dolgozom. Pedagógiai tapasztalataim azt erősítik meg, hogy egy támogató csoportban létezni, működni jó, s amellett, hogy megfelelő módszerekkel vezetett közösség kifejezetten ösztönzi az egyéni fejlődést, örömet is találhatunk a részvételben. Ez nem csak a fiatalokra, gyermekekre igaz. Azt látom, hogy a felnőttlét egyik nehézsége, hogy nem, vagy csak nehezen és ritkán tudunk hosszabb-rövidebb időre olyan csoport, közösség tagjává válni, amely valódi élményeket és őszinte beszélgetéseket tesz lehetővé. Márpedig kapcsolataink alapvetően határozzák meg mentális jóllétünket.
A személyközpontú csoport arra szerveződik, hogy az egyén, a személyiség szükségleteit helyezze középpontba.
Alapvetően a személyiség, az interperszonális kommunikáció és kapcsolatok fejlesztését célozza. Ez a sajátossága természetesen sokféle területen teszi alkalmazhatóvá, lehet ez szervezetfejlesztő, csapatépítő csoport, vagy kifejezetten valamilyen probléma megoldására szervezett foglalkozás. Felszabadíthatjuk vele kreatív energiáinkat, vagy a csoport által tartott tükörben felismerhetjük saját akadályozó tulajdonságainkat, majd alakíthatunk rajta, s új nézőpontból tekinthetünk nehézségeinkre, és dolgozhatunk a megoldásukon, vagy elfogadásukon.
A csoportba egyének érkeznek tehát, akik saját szükségleteik szerint saját magukkal foglalkoznak, ugyanakkor csoport is születik. Egy olyan közösség, amely támogat, segít és elfogad, és bár ez csak egy szerződött időre szóló szövetség, mégis erős élményekkel távoznak a tagok, s többségében megerősödve. Minél aktívabb és őszintébb a részvétel, annál több a pozitív hozadék.
S mit mondanak erről a szakirodalomban? Carl R. Rogers a csoportok egyik legfontosabb tulajdonságának tartja, hogy „növeli a változásokhoz való alkalmazkodás képességét”. Yalom olyan csoportterápiás tényezőket sorol fel, mint pl. az egyetemesség (nem vagyunk a problémáinkkal egyedül), az önmegértés és a reménykeltés. Rudas János pedig ezt írja: „… életünket, jövőnket akkor tudjuk megismerni és irányítani, ha nem külső jóslatokra várunk, hanem megpróbáljuk minél jobban és mélyebben megismerni önmagunkat.” Természetesen ezek a kiemelések nem fedik le a folyamat egészét, nem teljesek, de talán megismerhetővé teszik számodra a várható előnyöket.
Természetesen az út nem mindig könnyű, és a haladás is a saját tempódban történik. Először talán lassabban, óvatosabban tapogatózol, később egyre többször lendülsz bele, teszel bátor lépéseket. Meredek kaptatók után talán megállsz, és megpihensz. Néha elfogadod a neked nyújtott segítő kezet, máskor pedig te segíted az úton a veled haladókat. Akárhogyan is, a legfontosabb, hogy elindulj.
Hivatkozott források:
Carl R. Rogers: Találkozások a személyközpontú csoport. Edge 2000 Kiadó. Budapest, 2008.
Irvin D. Yalom: A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata. Animula Kiadó. Budapest
Rudas János: Delfi örökösei. Oriold és Társai Kiadó. Budapest, 2016.
